- mondogatták a fűszálak. Igen ám, könnyű volt a jó puha földből kibújni - gondolta az első fűszál. - De hogyan lehet a nehéz hótakaró fölé kerülni? - Te voltál az egyetlen reményünk - mondta a másik fűszálacska. - Én tudtam, hogy te bátor és erős vagy, és hírt adsz nekünk a nagyvilágról. Mert meguntuk már a sok alvást. Szeretnénk napvilágot látni, és megtudni: van-e már meleg napsugár. A hóvirágbimbócska nem kérette magát, hiszen neki is ilyen vágyai voltak. A két fűszál észre sem vette, a hóvirág már a szabad ég alól kiáltott hozzájuk: - Jaj de fényes a napvilág! Jaj de szép az ég! Amint a napsugár tekintete a hóvirágra esett, úgy körülölelte langyos sugarával, hogy a hó is olvadozni kezdett. A két fűszál fölött egyszerre csak világosodni kezdett. Nemsokára ott álltak ők is a szabad ég alatt. - Most már nemsokára jön a szellő is - mondta az első fűszálacska a szomszédjának. - És akkor úgy lesz, mint ahogyan álmodtam - válaszolta a másik füvecske -, harmatcseppben fürdöm, s napsugárban szárítkozom.
/ Összes könyv / 842.
Télapó és a hóember - Zelk Zoltán - Régikönyvek webáruház Ajánlja ismerőseinek is! Illusztrátorok: Radvány Zsuzsa Kiadó: Magánkiadás Kiadás éve: 1988 Nyomda: Offset Rt. ISBN: 9630472341 Kötés típusa: leporelló Nyelv: magyar Méret: Szélesség: 17. 00cm, Magasság: 24. 00cm Súly: 0. 10kg Kategória: Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23. ) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas magyar költő, prózaíró, 2012-től a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagja. 20% akár 20% akár 50% 30%
Ahány házba csak bementek, ahányból kijöttek, lett a répaorrú vándor egyre-egyre könnyebb, várták őket minden házban kályhával, meleggel, így olvadt el reggelre az útra kelt hóember!
A hóvirág szelíden mosolygott rájuk, s fehér bóbitáját a nap felé fordította.
Zelk Zoltán: Télapó és hóember Én egy csókától hallottam, csóka a toronytól, a torony meg tavaly télen hallotta a Holdtól, ha igazat mondanak a csókák és a tornyok, akkor én is tinéktek most színigazat mondok. Így kezdte a Hold, a torony, a csóka is így szólt: az udvaron egy hóember mit gondolt, nem gondolt, azt gondolta, dehogy fog ő egész télen állni, ő lesz az első hóember, ki megtanul járni. Ennyit gondolt a hóember egy szóval se többet, s indulna már, mikor hallja, jó estét köszönnek, ő is köszön, ő is mondja: "Jó estét kívánok! " s látja, hogy egy piros csizmás öregember áll ott. "Jó, hogy jöttél, öregember, épp ebben a percben gondoltam, hogy útra kelek, induljunk hát ketten. Látom, nagyon öreg lehetsz, fehér a szakállad, lehet, hogy a világot már kétszer is bejártad. " "Körül bizony kétszer, százszor és még százezerszer- feleli nagy nevetve a piros ruhás ember, de nem gyalog, úgy nem győzném, hanem szánon járok, úgy nézzél rám, te hóember, a Télapót látod! " Így történt, hogy akkor este -látta aki látta- együtt szállt fel a hóember s Télapó a szánra, együtt vittek ajándékot házról házra járva, míg csak üres nem lett végül a Télapó zsákja.